Forrai
Katalin egyike a nemzetközileg legismertebb magyar
zenepedagógusoknak. Neve elválaszthatatlanul összeforrt a
kisgyermekkori zenei nevelés ügyével. Egész munkásságát Kodály Zoltán
zenei nevelési eszméinek szolgálatába állította. Világszerte
ismert, több nyelven megjelent munkája a Zene az
óvodában című módszertani útmutató és dalgyűjtemény, valamint a
Kodály koncepció hazai gyakorlatát bemutató videó-sorozat, melynek
szerkesztője és egyik demonstrátora volt az 1980-as évek elején.
Forrai
Katalin vezetőségi tagja volt többek között a Magyar
Kodály Társaságnak, a Nemzetközi Kodály Társaságnak, a Zenei Nevelés
Nemzetközi Társaságnak (ISME - International Society of Music
Education), ahol kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a
Kisgyermekkori Zenei Nevelés Szekciója (Early Childhood Commission),
és évekig elnöke volt a Magyar Zenei Tanácsnak. Forrai
Katalint sok szál kötötte Kecskeméthez.
Együttműködött a Kodály Iskola alapító igazgatónőjével, Nemesszeghyné
Szentkirályi Mártával; az első alkalomtól (1970) kezdve előadóként,
kurzusvezetőként részt vett a Nemzetközi Kodály Szemináriumok
munkájában és vezette a Kodály Intézetben megszervezett ISME
kisgyermekkori zenei nevelési konferenciát 1986-ban; az Óvónőképző
Intézet vendégelőadója, majd a Tanítóképző Főiskola tiszteletbeli
tanára volt. Forrai
Katalin munkásságát itthon és külföldön számos elismeréssel
jutalmazták. A Kodály Intézetért kitüntetést 1994-ben kapta meg.
Gazdag
szakkönyvgyűjteményének egy része az ő személyes adományaként került a
Kodály Intézetbe. Halála után ezt a kívánságát folytatta a
család - férje Dr. Vikár László, a nemzetközi hírű jeles
népzenekutató és gyermekeik -, amikor úgy határoztak, hogy kecskeméti
intézményekben - részben a LFZE Kodály Intézet Zenepedagógiai
Archívumában (tekintettel az idegen nyelvű munkákra), részben a
Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Karának Könyvtárában helyezik el
értékes hagyatékát. A 20. század második felének sokféle
zenepedagógiai dokumentumát tartalmazó gyűjtemény így az érdeklődő
szakemberek, kutatók és zenepedagógusok számára hozzáférhetővé vált.
(Kép forrása: Parlando, 2005/2)
A gyűjteményről készült listák
letölthetők PDF formátumban: konyvek.pdf,
folyoiratok.pdf,
kottak.pdf,
keziratok.pdf,
vegyes.pdf.
(Lap teteje)
Gál György Sándor zenei író, zenetanár, zenetörténész, életrajzi monográfiák szerzője. Több újság, folyóirat munkatársa volt, igen sok zenei népszerűsítő előadás fűződik nevéhez. Zenei tárgyú könyvei elsősorban olvasmányos, népszerűsítő jellegűek. Életrajzi regényeket írt többek között Schubertről, Verdiről, Erkel Ferencről, Beethovenről, emellett több operakalauzt, valamint egy önéletrajzi regényt Atlantisz harangjai címmel.
Egyéni varázsának alapja sokoldalúsága volt, a zenei, irodalmi, képzőművészeti műveltsége kiemelkedő, de érdekelte a filozófia, a történelem és a politika is. Élete, munkássága középpontjában azonban mindvégig a zene állt. Több mint tíz évig tanított zongorát a Fodor Zeneiskolában, mellette zenetörténeti előadásokat tartott; ebből fejlődött ki irodalmi tevékenysége, amely végül minden mást háttérbe szorított. Számos műve idegen nyelveken is megjelent.
(Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon; Eősze László utószava az Atlantisz harangjai című regényhez)
A hagyatékot 1982-ben Gál György Sándor özvegye ajándékozta a Kodály Intézetnek: kottákat, könyveket, ma már ritkaságnak számító hanglemezeket.
(Lap teteje)
A már életében legendának számító rendező, színházigazgató, színészpedagógus, műfordítói munkája során sokat tett Bartók és Kodály művészetének, a magyar zenének a megismertetéséért. Ő volt a realista operajátszás egyik meghonosítója Magyarországon, de szép sikereket könyvelhetett el magának külföldön is. Rendezett prózai színházi előadásokat, operetteket, sőt még filmeket is (Lúdas Matyi, Föltámadott a tenger).
1904. november 25-én született Budapesten. Tizennyolc éves volt, amikor lefordította Puccini 3 egyfelvonásos operájának, A köpenynek, az Angelica nővérnek és a Gianni Schicchinek szövegkönyvét. 1926-tól 1932-ig a budapesti Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt, Kodály Zoltán zeneszerzés-tanítványa. 1933-ban tért vissza az operaházhoz, ahol évtizedeken keresztül volt rendező, majd 1957-től főrendező, 1959-től 1966-ig pedig mint igazgató tevékenykedett. Ezután a Színművészeti Főiskola rektora volt.
Színpadra vitt prózai műveket, operetteket, operákat. Operarendezései a klasszikus hagyományt követték. Kedvelte a látványos, monumentális tömegjeleneteket. Olyan nagy külföldi társulatok is meghívták rendezni, mint a milánói Scala (1938), a velencei La Fenice (1938), a firenzei Maggio Musicale (1938-40), a bécsi Staatsoper (1950).
1975-ben beszédet mondott a Melocco Miklós-Kerényi Kodály-emlékműnek avatásán (Élni segítő zene), 1976-ban a Kodály-szeminárium előadója volt és az ő kezdeményezésére valósultak meg az Ady-Kodály emléknapok 1977-ben.
A hagyaték 1978-1978-ben került a Kodály Intézetbe, magyar és idegen nyelvű zenei tárgyú könyveket, kottákat, tekintélyes mennyiségű cikk-kivágatot, néhány kéziratot tartalmaz Bartók Béla és Kodály Zoltán életművével kapcsolatban, valamint opera és balett témakörben.
(Lap teteje)
A nemzetközi
Kodály-mozgalom jelentős személyisége volt. 1968-ban a Nemzeti Humán
Alapítvány ösztöndíjával egy évig tanult a Liszt Ferenc
Zeneakadémián. Ez a tanév meggyőzte arról, hogy az a kulturális
tevékenység, amelyet Magyarországon megvalósítottak, átültethető
amerikai környezetbe is. 1970-től az Indiana Egyetem tanulója, majd
haláláig oktatója volt.
Az általa elképzelt jövőképet, a minőségi
zeneoktatás iránti elkötelezettségét országszerte és nemzetközileg is
elismerték: 1982-1984 között az Amerikai Kodály Oktatók Szervezetének
(OAKE) elnöke, halálakor második négyéves megbízatását töltötte be a
Nemzetközi Kodály Társaság (IKS) elnökeként. 1986-ban a Silver Burdett
tankönyvkiadó kérésére Kodály kézikönyveket készített általános
iskolai tanároknak, emellett jelentősebb magyar tanulmányokat is
fordított angolra.
1999-ben Jean Sinor magyar származású férje, Prof. Dr. Sinor Dénes, az MTA külső tagja, a Kodály Intézetnek ajándékozta a több mint 2000 tételből álló, értékes könyvtárat, amely pedagógiai,
pszichológiai, zenepedagógiai szakkönyveket, kottákat, folyóiratokat,
hang- és videófelvételeket, tanítási segédleteket, kézírásos
feljegyzéseket tartalmaz.
(Lap teteje)
Nemesszeghy Lajos és Nemesszeghyné Szentkirályi Márta
Nemesszeghy Lajos (1902-1982) Muzslán született, zenei tanulmányait többek között Bodon Pálnál végezte. 1945 előtt kórusokat vezetett: a Kecskeméti Iparostanonc Leánykart és másodkarmester volt Vásárhelyi Zoltán híres Kecskeméti Városi Dalárdájánál. 1937-ben kórusával részt vett Bartók egynemű karainak ősbemutatójában. 1945 után bekapcsolódott a Kecskeméti Városi Szimfonikus Zenekar újjászervezésébe. A nagykőrösi, kecskeméti Tanítóképző tanára, utóbb a kecskeméti zeneiskolábanban, majd az ország első ének-zenei általános iskolájában tanított, és zenei szakfelügyelő volt.
Szentkirályi Márta Ilona (1923-1973) Budapesten született. Szekszárdi, majd budapesti tanulmányai után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán megszerezte az énekszaktanítói képesítést. 1950-ben, nagy küzdelmek árán, Kecskeméten megalapította az ország első ének-zenei általános iskoláját, amelyhez évekkel később gimnázium is társult. Munkáját Kodály Zoltán mindvégig támogatta és figyelemmel kísérte.
A hagyatékban könyvek, tankönyvek - többek között az általa írt énekes könyvek -, hangszeres és énekes kották, levelek, naplók, kéziratok, számtalan fotó és egyéb személyes tárgyak találhatók. A gyűjtemény 1988-ban került a Kodály Intézet archívumába.
(Lap teteje)
Nemesszeghyné Szentkirályi Márta egykori munkatársa Nemesszeghyné pályakezdésével kapcsolatos dokumentumokat ajándékozott a Kodály Intézetnek: levelek, fotók és kitüntetések tartoznak a gyűjteménybe.
(Lap teteje)
Pécsváradon született egyszerű család kilencedik
gyermekeként. Anyai nagyapja kántortanító volt, aki sokféle
hangszeren játszott. A pécsi Zenede igazgatója, Kürschner Emánuel
hegedűművész karolta fel az árván maradt tehetséges fiatal leányt,
aki a budapesti Zeneakadémián többek között Bárdos Lajos, Harmat
Artúr és Székely Arnold tanítványa volt.
Az Apponyi
kollégiumban végezte tanulmányait, a kórusvezetőképző mellett zongora
és orgona szakon is tanult. Pályája elején zongorát tanított a Pécsi
Városi Zeneiskolában.
1929-től a Ranolder Tanítóképző Intézetben az énekkar másodkarnagya és a zene mint választható tantárgy tanára lett. A harmincas évek közepén a Zeneakadémia Középiskolai
énektanárképző tanszakának hallgatója. 1948-tól a Ranolder Vendel Intézet(ma Leövey Klárára Gimnázium) kórusának első karnagya.
1954-ben népdalgyűjtő úton volt Somogyban.
Kodály több művét (Árva vagyok, Hegyi éjszakák V.) az ő kórusának
írta. Az elsők között alakította ki Bartók és Kodály kórusműveinek
előadói stílusát. Hagyatékából az 1980-as évek elején az Archívumba
került néhány hangfelvétel (az általa vezetett Kodály Zoltán Leánykar
előadásában), Kodály Zoltán neki címzett két levele, dedikált
Kodály-kotta, emellett könyvek, zenepedagógiai művek, kóruskották,
újságkivágatok, aprónyomtatványok és fényképek. (forrás: "Egy
Mindenkiért, Mindenki Egyért"; kép forrása: Andor Ilona
emléklemez, az Andor Ilona Baráti Társaság kiadása)
(Lap teteje)
Zenepedagógus, zongoraművész, zeneszerző, a kodályi zenepedagógiai módszer amerikai
adaptációjának zászlóvivője. Neve egyet jelent a Dana Hall-i kiváló
zenei oktatással. Kezdetben tanulója, majd tanára lett az
intézménynek. A
wellesley-i lakosok növekvő zeneoktatási igényeinek eleget téve,
1957-ben megalapította a Dana Zeneiskolát, ahol zongorát, éneket,
klasszikus gitárt és zeneelméletet tanulhattak gyerekek és felnőttek
egyaránt.
1966-ban Kodály Zoltán - akivel 1965-ben személyesen
találkozott - és Carl Orff zenepedagógiai módszereiről tartott
műhelygyakorlatot. A kurzuson résztvevő zenetanárok olyan lelkesedést
mutattak az új technikák iránt, hogy Denise Bacon elhatározta, Magyarországra jön tanulmányozni a Kodály-módszert, és az
elsajátítottakat Amerikában is megismerteti.
1969-ben
Erdei Péter közreműködésével megalapította a Kodály Zenei Nevelési
Intézetet (Kodály Musical Training Institute), majd 1977-ben az Amerikai
Kodály Központot (The Kodály Center of American), amelynek 1995-ös nyugdíjba vonulásáig igazgatója
volt.
(Lap teteje)
Opera- és oratóriuménekes.
1904-ben született Budapesten jómódú család gyermekeként. Bátyjával
együtt korán kezdtek el zenét tanulni, Endre hegedülni, míg fivérét a
család egyik távoli rokona, Krucsayné Ráder Irma tanította énekelni.
Később Endrét is ő indítja el az énekesi pályán.
Rösler Endre már
fiatalon barátságot kötött Nádasdy Kálmánnal, közösen készítették
Puccini Gianni Schicchi című operája librettójának magyar nyelvű
fordítását. 1926-tól az Operaház szerződött tagja.
1932-ben
Kodály Székelyfonójának ősbemutatóján a Legény szerepét énekelte,
később a Gazdag legény alakját formálta meg. A Székelyfonó
bemutatása, a magyar népdallal és Kodály zenéjével való találkozása a
későbbi pályafutására is döntő hatással volt. Kodály énekes zenéjének
és a magyar népdalfeldolgozások egyik legfőbb propagátora és
tolmácsolója volt, haláláig jó kapcsolatot tartottak fenn. Az 1934-es
Arturo Toscanini vezényelte Psalmus Hungaricus koncerten Rösler énekelte a tenorszólót, s ezután életében még 67-szer. A Nyolc kis duettet Kodály Báthy Anna és Rösler kérésére írta, s nekik is ajánlotta. Szólót énekelt a
Cantata Profana magyarországi bemutatóján.
1953-ban kinevezték a Zeneművészeti
Főiskola énektanszaka tanárának, így fokozatosan eltávolodott az operaszínpadtól.
Utolsó színpadi fellépése 1963. december 4-én Kodály Háry Jánosának
Napóleonja volt. (forrás: Várnai Péter: Rösler Endre)
A gyűjtemény zenei tárgyú könyvekből, kottákból és librettókból áll.
(Lap teteje)
Mihályfalvi
Bodon Pál, zeneszerző, karmester, pedagógus, népdalgyűjtő. Horka
községben (Gömör megye) született. Budapesten érettségizett, majd a bécsi Konservatorium der
Musikfreundeban folytatta tanulmányait. Budapestre visszatérve a
Zeneakadémián Koessler Jánosnál - Bartók és Kodály mesterénél - tanult zeneszerzést, Bartók kérésére 1907-ben bekapcsolódott a
népdalgyűjtő munkába. 1910-től a Kecskeméti Városi Zeneiskola
igazgatója volt. Mintegy négy évtizedes igazgatói működése nagy
jelentőségű a zeneiskola és a város zenei életének fejlődése
szempontjából. Kecskemétre költözésétől kezdve vezette a város
szimfonikus zenekarát. A II. világháború után újjászervezte a városi
zeneoktatást, egy ideig saját lakásában működött az iskola. 1949-ben
saját kérésére nyugdíjazták, élete hátralévő részében Az intonálás
iskolája című könyvén dolgozott. A zeneiskola 1989-ben felvette M. Bodon Pál nevét. A 14 saját
művének és más zeneszerzők műviből készített kéziratos kottáját,
vázlatfüzeteket, az 1907-es népdalgyűjtő füzetét, a zenepedagógiában
úttörőnek számító elképzeléseinek kéziratait, fotókat, leveleket
tartalmazó hagyatékot dr. Móczár Pálné Bodon Sára ajándékozta a Kodály Intézet
Archívumának 1975-ben.
(Lap teteje)
Kner Izidor tipográfus fia. A nyomdászmesterséget 1902-től apjának gyomai műhelyében tanulta. 1904-1905-ben Lipcsében könyvművészeti és tipográfiai szakiskolát végzett. Hazatérve 1906-ban Röpke Lapok c. meghívómintakönyvet szerkesztett. A nyomda vezetését 1907-ben vette át. 1916-tól könyvkiadásba fogott. Az 1920-tól kiadott könyvek, könyvsorozatok tipográfiai terveit is ő készítette. Az 1923. évi göteborgi nyomdászkongresszuson a világ legjobb tipográfusai közé sorolták, 1937-es párizsi világkiállításon nagydíjat kapott.
Haás Pálné Kner Zsuzsannától 1979-ben a Kodály Zoltán és Kner Imre együttműködésére vonatkozó dokumentumok kerültek a gyűjteménybe: műsorfüzetek dokubrom kópiái, valamint fekete-fehér fotók. A Kodály Zoltán-Kner Imre levelezés másolatait a Békés megyei Levéltár (Gyula) kutatási anyagként bocsátotta a Kodály Intézet rendelkezésére.
(Lap teteje)
Fotóművész. Iskolái elvégzése (Bécs, 1920-32) után nyomdász kisebb megszakításokkal 1944-ig. 1939-ben Reismann Marian stúdiójában fotóművésszé képezte magát, s a fényképezés vált legfőbb hivatásává. 1945-48 között a Szociáldemokrata Párt központi apparátusában dolgozott; újjászervezte a fotóéletet; az első május 1-jei események fényképezését szervezte és végezte; létrehozta a Dolgozók Világlapja című képes hetilapot, ennek segédszerkesztője 1948-ig. 1953-55-ig a Fővárosi Fotó Vállalatnál megszervezte a színes fotózást, létrehozták az első nagyobb színes laboratóriumot. Megbízták titkárként a Fotóművészek Szövetsége megalapításával; ennek 1956-60 között választott főtitkára volt. 1960-72 között a Magyar Hírek fotóriportere.
Portréfotókat készített többek között Lukács Györgyről, Kassák Lajosról, Pásztory Dittáról, Latinovits Zoltánról s a nagy zeneművészekről (A zene bűvöletében c. album). Sok sikeres sorozata mellett a legátfogóbbat Kodály Zoltánról készítette nyolc évig kísérte különböző útjaira. Ezt a feladatát kiemelten hivatásának érezte és ebben a körben ismerkedett meg a világ nagy karmestereivel, előadóművészeivel.
Művészetében a realista s egyben konstruktív szemlélet költői fantáziával párosul, amely különösen színes fotóiban mutatkozik meg. Felvételeivel a művészek egyéniségét, művészetük lényegét ragadta meg. (Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon, Zalai Életrajzi Kislexikon)
A művész 1981-ben a Kodály Zoltánról készült több száz felvételét és eredeti negatívjait adományozta a Kodály Intézetnek.
(Lap teteje)
Kecskeméti
születésű hegedűművész, karnagy, zeneszerző. A Zeneművészeti
Főiskolán Kemény Rezső és Kodály Zoltán növendéke volt. Két évig
Észtországban és Norvégiában működött hegedűművészként és
hangversenymesterként, majd lemondott hegedűművészi pályáról és a
kecskeméti zeneiskola hegedű- és énektanáraként helyezkedett el.
Kodály Zoltán javaslatára kórust alapított. Az iskola énekkara
mutatta be először Magyarországon Schütz Máté-passióját, Karácsonyi
oratóriumát, Josquin des Préz Pange Lingua miséjét és Purcell Dido és
Aeneasát angolul. Nagy része volt Bartók Béla és Kodály Zoltán énekkari
zenéjének megismertetésében. A Kecskeméti Dalárda az ő betanításában
és vezetésével mutatta be Kodály Zoltán Jézus és a kufárok, valamint Molnár
Anna című művét. Művészi előadásukban "olyan példát adott, mely
hosszú ideig csodált és követendő példaképe lett a kóruszene
művelőinek" (Erdei Péter).
1942-től a
Zeneművészeti Főiskola, majd 1949-től a karvezetőképző tanára volt, a
részt vett az akkori karvezető generáció szinte teljes egészének
nevelésében. Zeneszerzőként számos kantátát, népdalfeldolgozást,
tömegdalt, gyermekkari művet írt, Szimfónia című művét 1956-ban
mutatták be. (Forrás: In memoriam Vásárhelyi Zoltán,
Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon, Magyar Életrajzi Lexikon) A
hagyatékában nyomtatott kották - köztük saját szerzeményei is
-, aprónyomtatványok, kéziratok, zeneszerzői vázlatok,
munkásságának dokumentumait összegyűjtő albumok találhatók.
(Lap teteje)
Sztojanovits
Adrienne
(1890-1976)
A Szilágyi Erzsébet
Leánylíceum legendás énektanára, karvezetője, többek között Huszár
Klárát és Szőnyi Erzsébetet is tanította. Muzsikuscsaládból
származott, apja, Sztojanovits Jenő zeneszerző, karnagy, a főváros
zenei életének meghatározó alakja. Kodály Zoltán és Bartók Béla
egynemű- és gyermekkarai közül sokat az ő kórusa mutatott be,
és a művek népszerűsítésében, sikerre vitelében is fontos feladatot
vállalt. Kodály nekik ajánlotta a Pünkösdölőt. Gyakran szerepelt a
rádióban idehaza és külföldön. 1919-ben nővéreivel, Lilivel és
Edittel énekhármast alakítottak, amellyel a fővárosban, vidéki
városokban és külföldön is nagy sikert arattak.
Kodály egy neki
dedikált kottakötetében így írt róla: "Aki a fekete
kotta-magokból zengő virágoskertet varázsol..." (forrás:
Nők Lapja, 1970. II. 07., Magyar Életrajzi Lexikon, Zeneszó 1995/5.;
kép forrása: Nők Lapja, uo.) A hagyatékot kották, levelek, fényképek alkotják.
(Lap teteje)
Kossuth-,
Erkel-díjas zeneszerző, érdemes művész, Kolozsvárott született.
Hegedűművésznek készült, ezt az ambícióját 19 éves korában (három
önálló hegedűest után) a zeneszerzés kedvéért feladta. 1927-1932
között Kodály Zoltán tanítványa volt a Zeneakadémián, akiben atyai
barátra is lelt.
Első nagyszabású művét, a Szimfonikus szvitet
(1934-35) 1937-ben mutatták be, amely megalapozta zeneszerzői
hírnevét. Enigma című szerzeményét 1942-ben a Greguss-emlékéremmel
tüntették ki, műveit Magyarországon kívül számos külföldi
metropolisban is bemutatták. 1940-ben a Nemzeti Zenede tanára,
1941-ben a kolozsvári konzervatórium igazgatója, 1942-től haláláig a
budapesti Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés főtanszak tanára volt.
Önmeghatározása szerint: "Én vagyok a Kodály-iskola
zászlóvivője." (forrás: Magyar Életrajzi Lexikon, Dobos Kálmán:
Viski János élete és művészete; kép forrása: Magyar Életrajzi
Lexikon)
A gyűjteményben könyvek, kéziratos kották, levelek, fotók és személyes tárgyak találhatók.
(Lap teteje)
A "Fasang-gyűjtemény" létrehozásával Fasang Árpád zongoraművész, Fasang Zoltán fuvolaművész és Fasang János fagottművész emléket kívántak állítani édesapjuknak, Fasang Árpád (1912-2001) zeneszerzőnek és zenepedagógusnak, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola egykori igazgatójának. Fasang János évtizedek során gazdag gyűjteményt hozott létre zeneművek első és korai kiadásaiból, sa zenetörténeti értékű gyűjtemény zenepedagógiai vonatkozású részét a Kodály Intézet Zenepedagógiai Archívumnak ajándékozta.
(Lap teteje)
Zenetanár, minisztériumi főelőadó, a Nemzetközi Kodály
Társaság tagja, a Magyar Kodály Társaság alapító tagja,
zenepedagógiai írásai a Parlando című folyóiratban jelennek meg,
amelynek szerkesztő-bizottsági tagja is volt. A Bartók Béla
Zeneművészeti Szakközépiskola igazgató-helyetteseként sok, zenei
életünkben jeleskedő művésznek tanulmányait kísérte figyelemmel és
tanította őket. Az Országos Szórakoztató Zenei Központ igazgatója
volt, nyugdíjba vonulásáig a Magyar Zeneművészek és Táncművészek
Szakszervezetének egyik felelős tisztségviselője. (Forrás: dr.
Gyimesi László, Parlando, 2008/4.)
1993-ban magyar és idegennyelvű, zenei tárgyú könyveket és kottákat ajándékozott az Archívumnak.
(Lap teteje)
Népzenekutató, zeneszerző,
karnagy, zenepedagógus. Attól kezdve, hogy Kodály maga mutatta be őt
zeneszerző növendékei között a Tizenhárom fiatal zeneszerző című
vitacikkében, több mint négy évtizeden át szerepelt századunk magyar
zenei forradalmának vezérkarában. A Kodály által kezdeményezett
sorrendben vett részt előbb a zenei nevelési program
megvalósításában, majd 1949-tól kezdve teljes erejével a
népzenekutatásban. Tanított, énekkart vezetett, kórusműveket írt,
szerepet vállalt énekoktatásunk országos szervezésében, ifjúsági
zenei folyóiratot szerkesztett (Énekszó, Éneklő Ifjúság), iskolai
énekeskönyveket állított össze (Énekes ABC, Éneklő iskola és a
kétkötetes Iskolai énekgyűjtemény).
Bartók
mellett a népzenei gyűjtemény kiadásra való előkészítésében is részt
vett. 1948-ban Kodály megbízta A Magyar Népzene Tára köteteinek
szerkesztésével. Az általa vezetett szerkesztőcsoport 1951-ben lépett
elő akadémiai kutatóintézetté: az MTA Zenetudományi Intézet
Népzenekutató Csoportjává. Az 1966-ig megjelent első öt kötetből
hármat (I, II, IV) ő rendezett sajtó alá. A Népzene Tára kötetek a
nemzetközi népzenekutatásban is számon tartott úttörő jellegű munkák.
1990-ben
szülővárosa, Csorna zeneiskolája az ő nevét vette fel. (Forrás:
Sárosi Bálint, Ethographia, 1988. és Parlando, 1991.)
A hagyaték
többségében idegen nyelvű zenei könyvekből, Kerényi írásainak
különlenyomatából, folyóiratokból és levelekből áll.
(Lap teteje)
Kiss Márta tanárnő, a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium valamikori igazgatóhelyettese, a Megyei Tanács volt munkatársa az iskolában eltöltött évek alatt (1955-1970) összegyűjtött, pedagógiai és művészeti munkájához kapcsolódó fotókat, újságcikkeket, aprónyomtatványokat, gépírásos dokumentumokat ajándékozott a Kodály Intézet Archívumának. A gyűjtemény szorosan kapcsolódik Nemesszeghy Lajosné hagyatékához.
(Lap teteje)
Baján
született 1892. június 27-én. Hangversenyrendezői pályája is innen indult. Jelentős szerepe volt a magyarországi zenei versenyek
rendezésében, amely hangversenyrendezői pályafutásának szerves
folytatása volt. Így a Bartók-fesztivál és Bartók-versenyek; a II.
Nemzetközi Liszt-verseny és Bartók-fesztivál; a Haydn-fesztivál és
-verseny; az Erkel-énekverseny és -fesztivál; a
Liszt-Bartók-zongoraverseny; a Casals-gordonkaverseny és a Weiner
Leó-kamarazene-verseny létrehozásában és szervezésében. Neki köszönhetjük az egyik utolsó Kodály-interjút is, amelyet a finn Fehér Rózsa-rend átvétele után adott Kodály. Több
művészgeneráció számára egyengette az érvényesülés felé vezető utat.
Lánya szerint "nagyon szerette a művészeteket, de tisztában volt
azzal, hogy igazán nagy művész sohasem válhat belőle. Ezért életét
annak szentelte, hogy a művészetek és az emberek között teremtsen
kapcsolatot." (forrás: Ady Endre Városi Könyvtár honlapja,
Baja; kép forrása: Magyar Életrajzi Lexikon)
(Lap teteje)
Kokas Klára
Szanyban született. Több mint ötven éve foglalkozik gyermekek
zenei nevelésével. A családi indíttatáson túl, olyan
zenepedagógus-óriásoktól tanulhatott, mint Kodály Zoltán és Bárdos
Lajos.
A külföldön is sok helyütt alkalmazott "Kodály-módszer",
amelynek középpontjában a zenei írás-olvasás megtanulása, a kézjelek,
a ritmusnevek és az éneklésből kiemelt motívumok felépített rendjének
elsajátítása áll, Kokas pedagógiájában kiegészül: a mozgás és az
önkifejező szabad improvizáció lehetőségével. Kutatási területe a
zenei nevelés lélektana.
Tanári diplomáját 1950-ben szerezte a
Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol Kodály Zoltánt is tanárai
között tisztelhette. 1970-ben pszichológiából és pedagógiából
doktorált a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1954-től
Szombathelyen tanított, majd zenei általános iskolát és óvodát
alapított. 1970 és 1973 között az amerikai Kodály Zoltán Zenei
Nevelési Intézet kutatási programját vezette Bostonban (USA).
Ezt
követően 1989-ig docensként dolgozott a kecskeméti Kodály Zoltán
Zenepedagógiai Intézetben. A Magyar Tudományos Akadémia által
szervezett iskolareform keretében 1973 és 1988 között komplex
esztétikai nevelési kísérletet végzett. 1990-ben megalapította az
Agapé Zene-Életöröm Alapítványt.
Több magyar és nemzetközi kitüntetés
birtokosa, 2009-ben a Kodály Intézetért-díj kitüntetettje. (forrás: Müncheni Magyar Intézet honlapja)
A gyűjtemény egy része még Kokas Klára életében, 1990-ben került az Archívum birtokába és Kokas Klára pedagógiai tevékenységével (komplex esztétikai nevelési
kísérlet, zene-mozgás témakör) kapcsolatos iratokat tartalmazza,
valamint publikációinak eredeti vagy másolatban lévő dokumentumait. Munkásságának dokumentumai, értékes könyvei,videó- és hangfelvételei 2010 nyarán kerültek a Kodály Intézetbe.
(Lap teteje)
Az 1985-ben érkezett gyűjtemény az 1960-as évektől Heltai Nándor népművelési felügyelő kezdeményezésére a Kecskemét Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya által gyűjtött anyag Kodály Zoltánnal kapcsolatos dokumentumait tartalmazza (könyvek, kották, fotók, hanglemezek).
(Lap teteje)